2007-2010. I LOVE US!
Css

 
Főoldal

Ezúttal utoljára kívánok meseszép napot mindenkinek a honlapon! Amint láthatjátok, és a címből is kiolvasható, a zárás mellett döntöttem- több okból is. Időközben, mintha figyelmeztetés lett volna, helyreállt a képmegosztó, de addigra már döntöttem.. :)
Tudjátok, a honlap éppen a mai napon ünnepelné harmadik évfordulóját, különös...! Nem fogom sajnálni, hogy itt hagyom, és tudjátok miért nem? Miattatok! :) Mert ti segítettetek engem, jelenlegi állásponton 269436 látogató volt eddig a honlapon! A gportált egy idő után kezdtem megunni, nem is tudom, miért, de meguntam.
A H2O-Egyvízcsepp ezrek szívébe lopta be magát, épp ezért távozok mosolyogva. De hogy ne csupa-csupa rossz hírrel gazdagodjatok, elárulom: nem térek el a honlapszerkesztéstől! Sőt, a témától sem :) Ugyanis, amióta az imagerz.com megszűnt, azon dolgoztam, hogy létrehozzak egy új, HTML alapú, nem Gportálos honlapot. Sokáig gondolkodtam a témán, de végülis Phoebe-ről fog szólni, igen a mi Cleonkról!
Akkor terveztem kinyitni, amikor megkapom a hivatalos domain címet, de ez több időbe telik, mint gondoltam, és már nem szerettem volna tovább várni, úgyhogy kitárom a kapuit, ideiglenesen ATW megosztón.  Ott már más szerkesztői néven írok Nektek, látogassatok el :)

Millió ölelés, ezúttal utoljára innen:

Phoebe
Az új honlap címe:

Phoebe-central.com

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.